Partnerségi egyeztetés a tervezett vasúti felüljárók miatt szükséges Településszerkezeti terv módosítására 2018

Tisztelt Isaszegi lakosok, vállalkozók, egyházi és civil szervezetek!

A kormányzat által 2012. évben indított Európai Uniós támogatással tervezett Budapest-Rákos-Hatvan vasútfejlesztési projekt megvalósításával kapcsolatosan a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából tevékenykedő A.D.U. Építész Iroda Kft. módosított településszerkezeti tervdokumentációt készített Isaszeg Város hatályos településszerkezeti tervére, ami azért vált szükségessé, mert a 2014. évben – a vasútfejlesztés eredeti, az önkormányzat és a település érdekeit szolgáló – szerkezeti terv módosításokban változtatásokat kívánnak végrehajtani. A jelenlegi változtatások szükségességét indokolja, hogy kormányzati döntés született az eredeti fejlesztési program csökkentésére, a csökkentett programban a Tőzeg telep megközelítését szolgáló új vasúti átjáró megnyitás a Thököly utca végében, a Pécel-Isaszeg közigazgatási határára tervezett külön szintű kereszteződés (felüljáró) és az Isaszeg-Gödöllő közigazgatási határára tervezett külön szintű kereszteződés (felüljáró) már nem szerepel.

A Képviselő-testület több alkalommal is kifejezte tiltakozását, legfőképpen a Thököly utcai szintbeni átjáró elhagyása miatt – amely a város alapvető érdeke -, hogy a tervezett programcsökkentéssel nem ért egyet. Legutóbb a 2018 január 17-i Képviselő-testületi ülésen született az alábbi határozat.

„ 1. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 210/2014.(X.7.) Kt. határozat alapján a településrendezési eszközök módosításra Isaszeg Város Önkormányzata, a Nemzeti Infrastruktúra Zrt., az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. és PORTATERV Városrendezési és Építészeti Tervező Iroda Kft. felek között 2014. október hónapban létrejött négyoldalú településrendezési szerződés módosításának 5.1. pontja alapján a Thököly utcai szintbeni átjáró megvalósításához ragaszkodik a vasútfejlesztési projekten belül, a négyoldalú szerződés módosítás eredményeként létrejött módosított településszerkezeti terv és Helyi Építési Szabályzatnak megfelelően.

  1. Isaszeg Város Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert valamennyi szükséges intézkedés megtételére a Thököly utcai szintbeni vasúti átjáró megépítése érdekében.”

A Képviselő-testület döntéséhez kérjük jelen eljárás keretében valamennyi érdekelt támogató hozzászólását.

„A településfejlesztési, településrendezési és településképi eszközök készítésével, módosításával kapcsolatos partnerségi egyeztetés szabályairól” szóló 11/2017.(VI.21.) önkormányzati rendelet alapján

PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSRE

közzéteszem az A.D.U. Építész Iroda Kft. által készített „Isaszeg Város településrendezési eszközeinek módosítása, Partnerségi dokumentáció”-t.

Kérem az észrevételeiket – tekintettel arra, hogy a projektet a kormány kiemelt beruházássá minősítette – a közzétételtől számított 8 napon belül az

Isaszeg város vélemény oldala véleményoldalra szíveskedjenek rögzíteni.

A véleményoldalra érkezett észrevételek alapján a tervező bevonásával egyeztető tárgyalás megtartására kerül sor, melynek időpontját a honlapon fogjuk közzé tenni.

Isaszeg, 2018. január 26.

Hatvani Miklós

polgármester

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

1 Response to Partnerségi egyeztetés a tervezett vasúti felüljárók miatt szükséges Településszerkezeti terv módosítására 2018

  1. harmati75 szerint:

    Tisztelt Önkormányzat! Kedves Isaszegiek és Thököly utcai lakosok!

    Sajnos csak most ertesültem a legutóbbi Isaszeg kiadványban a vasúti átjárók tervezetéről illetve a legújabb fejleményekről. Thököly utcai lakosként a hozzászólásom alapvetően a Thököly utcai szintbeli átjáróhoz kapcsolódik,
    Az ÖNKORMÁNYZAT ÁLLÁSPONTJÁVAL SZEMBEN NEM támogatom a Thököly utcai átjáró létesítését. Meggyőződésem hogy az nem szolgálja a település érdekeit. Érveim a következök:

    1. A vasút túloldalán lévő terület egy természetvédelmi terület. A nádas és a tavak illetve a Rákos patak ezen területe madarak, állatok lakóhelye, amelyet hátrányosan befolyásol bármely új út építése. Egyre kevesebb természetközeli terület van Isaszegen belül, próbáljuk ezt a viszonylag érintetlen területet megőrizni!

    2. A Thököly utca keskeny, nem alkalmas nagyobb, kétirányú forgalom elviselésére. Az utca lakói számára így is bosszantó a megnövekedett járműforgalom, ami annak köszönhető, hogy a vasúti állomásról az autók rendszeresen az utcát használják nagy sebességgel kerülőútként. Az utca lakói aláirásgyüjtésben is kinyilvánították aggodalmukat és fekvő rendőr illetve virágládákkal történő forgalom lassítást javasoltak. Ez a kezdeményezés a választások előtt aktív téma volt, azóta nem történt semmi. Mindehhez hozzátartozik az, hogy (többek között a sportpálya és a játszótér miatt) a Thököly utca és a Rózsa utca lakó- pihenő övezetnek számít (ezt táblák is jelzik), ami miatt 30km/h forgalomkorlátozás van eleve. Sajnos ezt sokan nem tartják be az itt lakók nagy bosszúságára. Egy átkelő ezt a helyzetet csak súlyosbítaná.

    3. Véleményem szerint a vasútfelújítás egyik elsődleges célja egy gyorsvasúti vonal kialakítása, amelyben minimalizálják a szintbeli átjárók számát. Ez Európában mindenhol így van és örvendetesnek tartom, ezt elő is kell segíteni. A szintbeli átjáró ezt ellehetetlenítené és növeli a balesetveszélyt. A jelenlegi két szintbeli átjáró a város szélein is sok gondot okoz, Ezt minden ingázó tapasztalhatja minden évben.

    Amennyiben mindenképp szintbeli átjárót szeretne megvalósítani az Önkormányzat a Tőzeg telep felé, akkor kisebbik rosszként egy arra alkalmasabb helyínnek tartanám a Móricz Zsigmond utca Rózsa utca felőli részét, amely
    1. Közelebb van a Tözeg telephez
    2. Nagyobb forgalmú úthoz csatlakozik
    3. Pihenő övezeten kívül van

    Nehezményezem továbbá, hogy az Önkormányzat nem kérte ki közvetlen az érintett lakók véleményét és nehézkes az információáramlás illetve a nyilvános viták szervezése. Sokan ingáznak és sokaknak nincs internete, hogy véleményüket a megfelelő formában nyilvánosságra hozzák. (Nem is beszélve a 8 napos reagálási határidőre, miközben az Isaszeg újsagot a lejárat előtt 1-2 nappal kapjuk meg)

    Kérem a véleményem továbbítását az érintettek illetve a döntéshozók felé.

    Köüszönettel,
    Dr. Harmati István

Vélemény, hozzászólás?